2020.06.24. 14:09

2020 első félévében több, új termékkel is bővítettük az eduKRESZ tananyagok, már eddig is széles palettáját. Bízunk benne, hogy ezek által még több tanulót tudunk hozzásegíteni a felkészüléshez, a sikeres vizsgához és a biztonságos közlekedéshez.

 

Idegen nyelvű vizsgafelkészítők

A számítógépes elméleti vizsgát bizonyos kategóriákban több idegen nyelven is letehetik a vizsgázók. Angol, német és mostantól román, illetve kínai (mandarin) nyelven is különböző vizsgafelkészítőkkel segítjük a „B” kategóriából idegen nyelven vizsgázók felkészülését. „B” kategóriás román és kínai nyelvű online hatósági vizsgafelkészítőink – a már jól megszokott és bevált módon – többféle tesztelési lehetőséget (próbavizsga, témakörönkénti tesztelés, hárompontos kérdések gyakorlása stb.) biztosítanak.

 

Személytaxis vizsgafelkészítő

További újdonság, hogy azon tanulók számára, akik személytaxis, illetve személygépkocsis személyszállító szolgáltató képzés kiegészítő képzésként új, online hatósági vizsgafelkészítőt szeretnének, mostantól már ez is elérhető. Ennek segítségével a tanulók – akár alapképzésük, akár továbbképzésük keretében – hatékonyabban készülhetnek fel a „Közlekedési, hibaelhárítási és vezetéstechnikai ismeretek, vezetéselmélet” vizsgára.

 

GKI képzéshez vizsgafelkészítők

Mostantól a tantermi GKI-s képzéseken (C, CK, D, DK, CD – alap- és továbbképzés) részt vevő tanulók számára is elérhető már a tananyagot (hatósági vizsgafelkészítő és oktatóanyag). Ezek minden esetben tartalmazzák – szabad bejárással – az adott GKI képzés akkreditált tananyagát, valamint annak vizsgafelkészítőjét. Tetszőleges sorrendben, egymástól függetlenül nyithatók meg és használhatók. Fontos, hogy a kategóriás vizsgafelkészítő anyagok, úgy a GKI hatósági vizsgafelkészítő és oktatóanyagok sem adnak tanfolyam-igazolást a tanulók számára, azok a tantermi képzést kiegészítve támogatják a tanulók vizsgafelkészülését.

További cikkek

2024. évi vizsgadíj változások

2024. évi vizsgadíj változások

2024.01.24. 08:00

2024. február 3-ától változnak a közlekedési vizsgadíjak. A változás nem érinti a már megszervezett és a visszaigazolt vizsgákat....

Tovább ›
Árufuvarozó- és autóbuszos személyszállító vállalkozás szakmai irányítójának alap- és továbbképzése

Árufuvarozó- és autóbuszos személyszállító vállalkozás szakmai irányítójának alap- és továbbképzése

2023.10.13. 11:00

Árufuvarozó- és autóbuszos személyszállító vállalkozás szakmai irányítójának alap- és továbbképzése...

Tovább ›
Új eduKRESZ tananyagok - Gépkezelői képzések

Új eduKRESZ tananyagok - Gépkezelői képzések

2023.10.13. 10:00

Új eduKRESZ tananyagok gépkezelői képzésekhez...

Tovább ›